- a vers a 2011-es Rákóczi tábor Rákóczi csapatának készült -
Hónapok óta csak vártunk a nyárra,
Nem gondoltunk csak a vakációra.
Most hogy nyár közepén járunk,
Mindent megkaptunk, amit vártunk.
Táboroztunk és szórakoztunk sokat,
Nevettünk együtt nagyon nagyokat.
Néha úsztunk és kenuztunk,
Ha szórakozásról volt szó, cseppet sem haboztunk.
Mindent kihasználtunk amit lehetett,
Mindent amit a sok határ tőlünk elvehetett.
Buszon, templomban és parkban üldögéltünk,
Otthoni szobánkról sokan meg is feledkeztünk.
És a legjobb a nyárban ez volt,
A tábor ami sajnos elmúlt.
Rákóczi táborban voltunk mi idén nyáron,
Oda vágytunk minden áron.
Egymásra találtunk a Rákóczi csapaton belül,
S ezt a tábort semmi nem múlhatja felül.
Mindenki vidám volt végig,
S jókedve felszárnyalt az égig,
De a végén sokan könnyekkel küzdöttünk,
S belül a fájdalomtól üvöltöttünk.
Mégis vidámnak kell lenni,
S az életben tovább kell menni,
Mert még tart a nyár,
Az iskola most még vár,
Örülni kell, hogy szabadok lehetünk,
És legalább facebookon együtt lehetünk.
Köszönök mindent Nektek,
Köszönöm, hogy boldog lehettem veletek,
Örüljünk hát együtt, hogy még tart a nyár,
És hogy ennyi élményben volt részünk már.
Szeretlek titeket itt legbelül,
És helyetekre soha senki nem kerül!
Így búcsúzom tőletek,
Remélem még sokszor hallok felőletek.
S néha - néha útra kelnek.
Elindulnak reményekkel,
És óriási tervekkel.
Mind azt hiszi jobb élet vár, Hogy ezután csak jó jöhet már. Úgy gondolják minden más lesz, És ezután csak boldogság lesz. Mind úgy hiszi, hogy semmit nem kell tenni, Hisz úgyis lesz majd mit enni. Lesz mindig öröm és pénz, De arra nem gondol senki, hogy kell egy kis ész. Ész, hogy tudd: dolgozni kell, Hogy az ember lustaságból nem él meg. Nem várhatja senki, hogy csak úgy boldog legyen, Azért igenis Ő is kell, hogy tegyen. Küzdeni, haladni és soha fel nem adni, Ez az ára, hogy boldogan életben tudj maradni.
Esténként a rosszkedv magával ránt,
És sírsz mert valami bánt.
Mindened megvan: pénz és vagyon,
Mégis bánt valami téged nagyon.
Másnap felkelsz,
És arcodra mosolyt festesz,
De a fájdalom nem múlik el,
Szívedből a seb nem tűnik el.
Így telnek a napok,
És nem hagynak békén a belső hangok.
Hiány - ez az ami emészt téged,
Célok - ez az ami kellene néked.
Nincs senkid e világon,
Csak a pénzt és a vagyont kívánod.
Észre se veszed, hogy egyedül vagy,
És hogy mindenki magadra hagy.
Cél előtted nincs,
Hisz teljesen elvakít a kincs,
És talán nappal a csillogás boldoggá tesz,
De egy nap az esti magány úgyis tönkre tesz.
Ha azthiszi, hogy még mindig bedőlök hízelgő szavainak, téved. Soha többet nem lát majd olyan önfeláldozónak és kedvesnek, mint akkor mikor én mindenemet odaadtam volna csak egy pillantásáért, mosolyáért, és ő levegőnek nézett, elment mellettem, otthagyott és megalázott! Nem, ezt még neki se bocsáthatom meg!
- Hiányzik... Nagyon.
- Mi hiányzik mondd? Az hogy kinevet? Hogy megbánt? Hogy dorgál?
Hogy semmibe vesz?
- Nem. Igazából a mosolya hiányzik.
- Hisz alig szokott rád mosolyogni.
- Ez igaz, de az a mosoly, az olyan mint a
leggyönyörűbb rózsa a legcsúnyább és
hegyesebb tövisek közöt...
- saját fizika órán született gondolat.. -
Egy csodálatos lányt ismerek én,
Ő az, akit testvéremnként szeretek én.
Gyönyörű ő hétfőtől vasárnapig,
A nap kezdetétől a nap legvégéig.
Arca aranyos, mint a kisbabáé,
Szeme pedig huncut, akár a rókáé.
De így szeretem én őt,
Ezt a csodálatos barátnőt.
Ő az, kivel unatkozni nem lehet,
Kivel nevetni nagyokat lehet.
Ő az, aki rokonlélek,
Aki megérti, hogy milyen furcsán élek.
Mindent megért ő,
S a bajban mindig jő.
Fogja a kezem a bajban,
Ő az én csendem a legnagyobb zajban.
Vele lenni olyan jó,
Énekelni is csuda jó.
Együtt mindent átvészelünk,
Minden rossz dolgot átértékelünk.
Egymást nagyon szeretjük,
Másokat pedig az őrületbe kergetünk.
Ezek vagyunk mi,
S közénk nem állhat senki.
Jelszavunk a szeretyés,
Ami több, mint a szeretés.
Együtt most és ezután,
Vár még ránk sok boldog délután...
Jó barátnak hittem Őt,
De egy napon érzésem iránta megnőtt.
Hirtelen szerelmet éreztem,
Vissza a barátsághoz nem térhettem.
De egy napon elhagyott engemet,
Elengette kezemet.
Akkor már elég lett volna barátsága is,
Hiányzott, még a pillantása is.
Mert ilyen vagyok én,
Mert olyan vagyok, mint bármelyik lény.
Mikor nem becsülöd amit kezedben tartasz,
S mégtöbbet akarsz,
Valami kirántja kezedből a biztosat,
Figyelmeztetve, hogy ne akard a tilosat.
... láttam őt, ahogy sétál, én pedig csak követtem Őt..., nem tudtam utol érem-e, de nem is érdekelt..., csak ott állt előttem, és valamit éreztem. Nem tudom mit..., de valami nagyon különlegeset. Akármi is volt az..., a drogommá vált. Valósággal kerestem az olyan helyzeteket, amikor azt érezhetem. Szóval ő csak ment és ment, én pedig a nyomában voltam, és mikor meg akartam őt szólítani, megállt, és kinyitott egy régi kopott ajtót. Még mielőtt hozzá szólhattam volna belépett az ajtón, majd finoman becsukta. Nekem mégis olyan volt, mintha egyszeriben elvesztettem volna a látásom. Erőt vettem hát magamon, és kinyitottam az ajtót, majd beléptem rajta. Ott állt Ő, és még néhány ember. Mindegyik Őt ugrálta körül, mindenki vele beszélt, mindenki neki bókolt... Ő pedig élvezte. Egy ideig elálldogáltam ott, mert láttam Őt, és ez erőt adott, főleg hogy boldog volt... De ahogy telt az idő, ki tudja milyen rég álltam ott, kezdett idegesítő lenni, hogy nem vesz észre... Ott álltam egyedül, mint a kisujjam..., nem figyelt rám senki, Ő is mintha csak direkt nem nézne rám! Nem bírtam tovább, könnyekben törtem ki, leborultam a földre zokogva, arcomat megpróbálva elrejteni... Ekkor észrevett. Odajött hozzám, és beszélgetést kezdeményezett: Miért sírsz? Mi a baj? Egyedül vagyok... motyogtam alig érthetően. Dehát mindenki szeret téged, én is melletted vagyok! mondta Ő vigasztaló hangon. Egy reménysugár csillant meg szememben, de hirtelen tovaszállt, mérgesen felálltam, letöröltem könnyeimet, és ezt kiabáltam: HAZUG!
... ezután elszaladtam, és soha többé nem láttam Őt...
Egy napon minden megváltozott,
Az összes boldog pillanat szertefoszlott.
Mi történt? - kérdeztem magamtól,
Nem tudtam szabadulni haragomtól.
Játszhattam én az erős lányt,
De mindig is fájt...
Fájt, mikor itt hagytál,
Mikor mentegetőzéseddel meghatottál...
A fura csak az,
Hogy egy szavad sem volt igaz.
Mégis elhittem mindent érted,
Hisz teljesen oda voltam érted.
Bár mondhatnám, hogy nem, már nem szeretlek,
S hogy örökre elengedlek.
Hisz tönkre tettél te,
Én pedig nem mondtam, hogy ne...
De kiderült, hogy én is hazug vagyok,
Hogy mondhattam, hogy szerelmes beléd nem vagyok?
Mégmindig szeretlek, értsd már meg,
Fogadj vissza, hisz szívem remeg.
Hazudtam hát én is, te is,
Mostmár boldogok lehetnénk végre mi is.
Ez pedig csak együtt megy,
Hisz a mi lelkünk igazából egy...
.:by me:.
Sok szép perc volt,
Néha úgy tűnt csak egy álom volt...,
Mégis vége lett,
Búcsút inteni kellett.
Nehéz lesz most egy darabig,
Emléke élni fog hónapokig.
De tudni kell tovább lépni,
A boldogság mezejére elérni.
Ne félj, nem lehetetlen,
Csak ne légy te sem tehetetlen!
Kacskaringós út vár most rád,
De van sok barát, ki ha sírni lát,
Melléd áll, kezed megfogja,
S az összes könnyed ellopja.
Mosolyogj hát kérlek,
Hisz ennek az álomnak vége végleg.
De lesz még sok szép álom,
Te csak mondd magadnak: úton van már az igazi párom...
.:by me:.
Miért örülök, ha vele látom? Miért? Hiszen teljes szívemből szeretem, ő pedig mást ölelget. Akkor miért örülök mégis? Mert ő boldog, s boldogsága számomra az én boldogságomnál is fontosabb.
Mikor azt hiszed, hogy minden lehetetlen,
S úgy gondolod, hogy a cél elérhetetlen,
Gondolj egy kicsit a jóra,
Nem épp a távozó hajóra.
Meglásd, ha figyelmes vagy,
Az élet sok lehetőséget hagy.
Boldog lehetsz, ha nyitott szemmel jársz,
Ha nem csak a múlt mellett álldogálsz.
Kívánom, hogy boldog légy,
S az elégedettek sorába lépj!
Azt hittem tudom mi az a szenvedés, a szomorúság, a teljes kiborulás. De tévedtem. Nem tudtam. Minden rossz élményt túl komolyan túl érzékenyen vettem... Ám most meg kellett tapasztalnom a valódi szenvedést, a valódi szomorúságot... Miatta... Miatta éreztem fájdalmat, miatta, ki minden napomat szebbé varázsolta, miatta, ki nyugalmat és biztonságot biztosított számomra. De most neki rossz. Most Ő szomorú, s bár nem láttam őt szenvedni, tudom, hogy szenved. Könnyes szemei, gyönyörű mosolygós arca, amely most mosoly nélkül hidegséget áraszt, előttem lebegnek, nem hagynak másra koncentrálni, percről - percre elevenebben látom és érzem szegénykém szenvedését. Ez az igazi fájdalom, hogy neki rossz. Inkább törne össze milliószor szívem, minthogy Ő akár egy percig is szomorkodjon, vagy kicsi szíve fájjon...
*saját*
Szomorúnak lenni rossz,
Lelki összeomlást okoz.
Könnyek gyűlnek szemedbe,
A probléma kulcsát várod kezedbe.
Minden nagyon rossznak tűnik,
S a remény jelét az égiek hiába küldik.
Hiába, hisz ilyenkor úgysem látod,
S minden pozitívat felejtésbe vágod.
Nincs senki, aki könnyeidet letörölni tudná,
Ki mosolyodat a helyére csalná.
Talán csak egyvalaki lenne rá képes,
De Ő szíved eltört darabkáira éhes.
Ő volt ki megbántott,
Ki a rózsaszín felhőről lerántott.
Hogy is várhatnád hogy felvidítson téged,
Pedig Ő az egyetlen, aki örömet tud okozni Néked.
*saját*
Szeretetnek nevezzük azt, amikor jobban fáj a másik fájdalma nekünk, mint neki.
Elveszett voltam, és csak bolyongtam... Mentem előre, mentem, mentem, s ha egy buldózer próbált volna megállítani, akkor sem hátráltam volna. Nem bizony, mert nem a lábam vagy az agyam vitt, hanem a szívem. A szívem, mely Hozzá akart vinni... De buta szívem van... - gondoltam magamban. Oda visz, ahol fájdalom ér engem, ahol megbántanak. De a szívem tudja mit miért csinál. Neki szüksége van a párjára, amely Nála, az én fájdalmat okozó gonosz gyönyörű - szemű "ismerősömnél" van. Nem tudom hol van Ő, a szívem mégis tudja merre vezessen, Ő megtalálja, nyom nélkül, akaratlanul is.. És mikor végre megközelíthető távolságba voltunk Tőle, valami történt... A szívem jelezte, hogy álljunk le, tudta, hogy a másik szív és gazdája megsebez majd minket, ha közelebb merészkedünk, de ennyire tényleg szüksége volt szívemnek: hogy lássa őt, hogy tudja jól van, hogy érezze jelenlétét, közelségét. De szívemmel újra nem tudtam egy hullámhosszra kerülni... Most, hogy olyan közel voltam hozzá nem akartam visszafordulni, közel akartam lenni hozzá, beszélni akartam vele, elmondani, hogy még mindig ugyanúgy szeretem, hogy szükségem van rá. Szívem ahogy közeledtem, egyre hevesebben vert, amit én jó jelnek tartottam..., de igazából csak figyelmeztetni akart engem, hogy NE MENJEK TOVÁBB! Mikor már elég közel kerültem a célhoz megálltam. És láttam azt, amit nem kellett volna... Láttam, hogy nem egyedül állt ott,... egy lányt karolt át..., rá nézett úgy mint rám egykor..., s felé hajlott le, hogy csókott adhasson. Ekkor megértettem, hogy vége, ő már elfelejtett..., már nem számítok. Szívem majd megszakadt... Bár SZÍVEM "szeme" elé tehettem volna kezem, hogy ne lásson semmit, úgy ahogy a szülők is tesznek gyermekeikkel... De nem tehettem... :( Rájöttem, a szívem okosabb volt mint én... Ő többet tudott mint én. De a tudás ezúttal nem hatalomnak, hanem ollónak bizonyult. Ollónak, mely darabokra cibálta szívem, a mostmár egyedül kell utamon járnom. Szívem nem képes egyelőre társam lenni... Ezekután Ő kell engem kövessen..., nem tehet mostmár semmit azért, hogy "megmentsen"... Most neki van rám szüksége, hogy összeragasszam és életet leheljek belé... :)
*saját*
Magányos az én szívem,
Tudom, hogy senkim sincsen.
Elhagyott Ő is,
Örökre elment ő is.
Elment..., mert már nem szeretett,
Nem hagytam neki elég teret.
Ezért hagyott engem el,
S ezért most felejtenem kell.
Az én hibám csakis,
De én tényleg szeretem azóta is.
Pedig már milyen régen volt,
Mikor első mosolya nekem szólt.
*saját*
Egy újabb unalmas nap... – gondolta a már mindennapi életét megunt lány. 15 éves és unja az életét. Nincs rendben valami. – jött elő újra meg újra ugyanaz a gondolat. De mi lehet a baj? Mit tehetne, hogy változzon a helyzet? A válasz egyszerűbb volt, mint gondolta, mégis időbe telt ameddig rájött.
Iskolába ment a lány, találkozott barátaival, tanult, jó jegyeket kapott, szüleivel kapcsolata felhőtlen volt. Most biztos azt gondolod, hogy na de nincs barátja, szerelme, akkor hogy lehet boldog?! De tévedsz! Volt barátja, másfél éve együtt voltak, és annyi időt töltöttek együtt amennyit akartak, szüleik kezükbe adták életüket. Hát nem ilyen életről álmodik mindenki? Miért volt elégedetlen mégis a lány? Miért érezte életét unalmasnak?
Egyik nap az iskolában negatív élmények érték, kedvenc tanára elhagyta az iskolát, barátnője beteg volt, ezért nem viccelődhetett vele egész nap, sőt még az a buta földrajz tanár is ma kellett meglepetés rögtönzést irasson... Délután program volt megbeszélve párjával, aki kivételesen nem ácsorgott a megbeszélt helyen húsz perccel a megbeszélt időpont előtt, hanem késett pontosan három percet. A már különben is mérges és ideges lány, lekiabálta barátját, aki hiába próbálta elmondani, hogy ő csak egy óriási meglepetést készült okozni neki, a lány nem hagyta szóhoz sem jutni, inkább tíz perc folytonos kiabálás után szakított barátjával, mert: Amúgy sem vagyok már boldog melletted, és már nem is vagyok fontos neked, ha képes vagy elkésni! Mindenki csak ámult és bámult, hiszen mindenki úgy ismerte a lányt mint egy barátságos, mindenkit megértő, segítőkész, vidám valakit. Senki nem értette mi történhetett. A fiú lehajtott fejjel hagyta el a helyszínt, és csak annyit mondott: Ég veled, remélem találsz valakit, aki szeret annyira mint én.... SZERETTELEK. A fiút követően, az emberek is elkezdtek szivárogni, hisz vége volt a műsornak.
A lány megkönnyebbült, hogy valakin kiadhatta dühét, nem fogta még fel, hogy közbe elvesztett valakit az életéből, valakit aki nélkül pár hónapja el sem tudta volna képzelni napját. Mikor hazament egyenesen a szobájába ment azzal a tervvel, hogy felhívja legjobb barátnőjét, hátha egy filmezés erejéig átengedi az aggódó anyuka a beteg kislányát. De édesanyja várta a szobájába. Újabb veszekedésnek lett szereplője az immár egyedülálló lány, hisz mérgében, hogy édesanyja bement szobájába, kiabálni kezdett. Édesanyja is csak egy gondolatsort címzett neki: Így vesztesz el egy nap alatt két embert. Tudod miért dobtad ki álmaid hercegét? Csend következett. Az anya könnybelábadt szemmel folytatta: El akart vinni téged Párizsba a vakációba. Engedélyt kért tőlem, fölvállalva a kockázatot, hogy eltiltalak tőle a bolondos ötlet miatt. Boldoggá akart tenni, érezte, hogy mostanában lehangolt vagy, nem élvezed a mindennapjaid, és ő azt a pénzt amit egy éve spórol képes lett volna rád pazarolni, egy olyan lányra, aki arra sem méltatja őt, hogy végighallgassa.
Csak ekkor fogta fel a lány, hogy mit tett. Rögtön a telefonhoz rohant, de a fiú nem vette fel. Otthoni telefonukba a fiú édesanyja szólalt meg, de hangja remegő és alig érthető volt a nő zokogása miatt. Csak ennyit mondott: Te gyilkos! ...
*saját*
Életem fontos pillanata volt,
Mikor a szerelem engem is felkarolt.
Megmutatott nekem az élet,
Azóta érzem igazán, hogy élek.
Mindig is téged kerestelek,
S ezért most előtted esdekelek.
Esdekelek, hogy szeress,
Engem soha el ne eressz.
Szükségem van figyelmedre,
Vágyom jelenlétedre.
Szeretek veled lenni és nevetni,
Veled együtt mindent elfelejteni.
Melletted biztonságba érzem magam,
Olvadok, ha simogatod hajam,
Csókodra vár ajkam,
Suttogd fülembe, hogy szeretsz, halkan.
*saját*
Vártam rád,
Hittem benned, mindenen át.
Te mégsem jöttél,
Hiányoddal majd megöltél.
Most itt vagy mellettem,
De sohasem kellettem.
Most is másra nézel,
Irántam tényleg semmit nem érzel?
Mindenemet odaadtam volna érted,
De te mindig: Várj meg! – ezt kérted.
Vártam, sírtam nagyon sokat,
De álmodtam néha jókat.
Álom volt az semmi más,
S ez most itt egy állomás,
Fel kell szálnom erre a vonatra,
S várnom kell egy újabb kapcsolatra.
Ha egy nap rájössz boldogtalan vagy,
Tudni fogod, milyen buta vagy,
Mellettem boldog lehettél volna,
Boldog pillanataink váltogaták volna egymást sorra.
De már késő lesz,
S hiába mondod majd: “De nekem kellesz!”
Szívem másé lesz már,
Te teljesen el leszel felejtve már.
*saját*
Dönteni egyedül,
Tűrni rendületlenül,
Várni reménytelenül,
Az élet olyan dolgai ezek,
Melyekkel egy nap erősebb leszek.
De addig a napig minden nehéz,
S a sok probléma lelkem mélyéig felemészt.
Ki segít hát nekem?
Ki jön a tűzön át is velem?
Azt hittem Ő lesz az,
Kiben mostanában megtaláltam mindanzt...
Mindazt a jót, s szépet,
Melynek reménye igazán éltet.
De tévedtem, mint mindig,
Naív – ez a szó, mi rám illik.
Bután elhittem minden szavát,
Ámulva néztem mosolyra húzódó ajkát.
Talán bánnom kellene, én mégsem teszem,
Inkább boldog pillanatainkat emlékeimbe elteszem.
A mai nap is ugyanúgy indult, mint bármelyik másik...., mégis valamitől különlegesebb lett. Vagy inkább valakitől?
Reggel nagy nehezen kibújtam a jó meleg ágyból, majd megcsapott a hideg levegő, egy percre megálltam, és azt kívántam, bár vissza feküdhetnék, de legalábbis érezhetném az ágy melegét egész nap. Minden nap eljátszottam ezzel a gondolattal... De a valóságban ez nem történehetett meg, ezért teljesen kihűlt testemmel iskolába indultam. Mint mindig, mindenki kedvesen fogadott, ettől percekig képes voltam elvonatkoztatni a hidegtől..., de nem múlt el, fáztam... Ám egyszer csak történt valami. Ezen a napon találkoztam valakivel...., valakivel, aki melegséget árasztott felém. Nem tudtam mit érzek, csak egyszerűen eltűnt belőlem a hideg, már nem fáztam, már nem voltam átfagyva, kihűlve... Ahogy kezdtük megismerni egymást, több időt töltöttünk el egymással, egyre nagyobb forróság öntött el. Észrevettem, hogy már az ágy melege sem vonzott, hidegnek tűnt amellett amit éreztem akárhányszor az Ő közelében voltam, akárhányszor vissza gondoltam gyönyörű arcára, csillogó szemeire, és megismételhetetlen emlékeinkre...
Mostmár tudom... nem a testem volt átfagyva, nem a hideg miatt fáztam..., belülről jött a didergés, a szívem volt megfagyva. És az ágyban csak azért nem fáztam, csak azért éreztem meleget, mert ott álmodtam. Álmodtam valakiről, aki eljön értem és boldoggá tesz. És el is jött Ő, aki felolvasztotta szívemet, és aki most élteti a kicsi ketyegőt bennem...
(saját)
Az igaz barát nem vár arra, hogy segíts neki, sokkal inkább felkészül
mindenre, hátha ő kell kimentsen Téged. *saját*
Egy igaz barát nem követel tőled semmit, és ha fel is ajánlják neki, akkor
sem fogadja el, hogy a másik túl nagy áldozatot hozzon érte.
*saját*
A legjobb barát feladata nem az, hogy éjjel - nappal veled legyen, hanem
hogy akkor legyen ott, mikor senki más.
*saját*
A barát kivel, ahogy megismerkedtél tudtad, hogy Ő lesz a legjobb
barátod, sosem lesz örökké melletted, de egy barát kivel az elején
csupán barátkozol, és egy idő után legjobb baráttá minősül át,
biztos lehetsz benne, hogy igaz barátod marad és mindig ott lesz
melletted. *saját*
Eltelt egy újabb nap,
És ez egy újabb fájdalmakkal teli lap,
Elég volt már,
Meguntam már,
Csak fájdalom ér semmi más.
Két év telt el,
Mégsem felejtettem Őt el.
De semmi nem változott,
Az élet azóta is csak átkozott.
Ő mást szeret,
Álmaiban mást kerget.
Nekem csak Ő létezik,
Herceg, ki nem fehér lovon érkezik.
Mosolyától elolvadok,
Közömbösségétől felrobbanok.
De megtanultam: semmi sem lehetetlen,
Nincs olyan, hogy elérhetetlen.
Rendben lesz minden - érzem,
Hisz csak egy kis boldogságot kértem.
Én várni fogom Őt,
Ki szívembe szerelem-nyilat lőtt,
S ha nem is lesz az enyém,
Legalább velem van a remény,
Remény, mely sosem alszik el,
S utam végéig kísér el.
És ha vége az útnak, már úgysem számít,
Hisz a halál magához csábít...
(saját)
Vége lett valaminek,
Nem is akárminek.
Véget ért egy mese,
Egy boldog tündérmese.
De ő nem tud felejteni,
Vagy érzelmeit elrejteni.
Végigfut rajta az érzés,
Mikor még boldogsága nem volt kérdés.
Testébe - lelkébe szállt az emlék,
Nincs már lelkének menedék.
Fájdalmát követi a könnyek sokasága,
Mit sem segít most mások vigasztalása.
Álmában megrajzolja boldog napjait,
S emlékeiben keresi boldog pillanatait.
Reméli, hogy folytatódik valamikor,
Ő újrakezdené akármikor.
De józan eszét is hallgatja,
S leszáll rózsaszín felhőjéről, bár nem akarja.
(saját)
Vara obosită era,
Şi a sosit toamna deja.
Norii de culoare argintie,
Copacii s-au îmbrăcat în rochie aurie.
Vântul bate,
Inima arde,
Văzând frumuseţea locului,
Misterele, nimunăţiile oraşului.
Oradea este oraşul nostru,
Dar misterul lui poate fi şi al vostru.
Oradea, Oradea,
Te iubim din suflet,
Eşti unică, liniştită şi frumoasă,
Cu tine şi toamna e bucuroasă.
*by me*
Kezdd boldogan a napot,
A lehetőséget a kezedbe kapod.
Légy ott barátaidnak,
Segíts családtagjaidnak.
Csalj mosolyt mindenki arcára,
S így boldog lehetsz minden rossz dolog dacára.
Ne figyelj az emberek harcára,
Csak az igazán fontos csatára:
Boldog vagy boldogtalan leszel?
Boldog, ha optimizmust eszel,
És boldogtalan, ha mindig csak rosszat keresel.
Rajtad áll csak senki máson,
Nem kell, hogy a baj magával rántson.
Maradj földi, ki sokat álmodik,
S kinek minden kívánsága valóra válik.
(saját)
Kicsi lány vagyok még,
Ki a nagy világban eltévedt rég.
Kell valaki, aki innen kivezet,
Aki nem csak kinevet,
Aki segít megtalálni az utat,
Aki helyes irányt mutat.
Azt hittem megtaláltam őt,
De csak hiú ábrándokat szőtt,
S minden álmom romba dőlt.
Most egyedül maradtam,
Magamba kereshetem az utam.
Kérlek, legyél csúnya vagy szép,
Nem számit a külső kép,
De ments meg engem,
Gyere el értem csendben!
Én várni foglak, amíg csak lehet,
Hisz örökké csak nem eshet.
De egyszer én is megunhatom,
S az életet magamtól elrughatom... Szerelemnél fontosabb kincs,
Azt mondják sokan, hogy nincs.
Pedig valaki őszinte szeretete többet ér,
S az ha igazi mindennel felér.
A szerelem csökken, átalakul, múlik,
S olyankor szíved darabokra hullik.
Ám a barátságban csak nő a szeretet,
S nem tud átszakítani semmilyen keretet.
A baráti szeretet csak úgy önmagában létezik,
S mindig a bajban érkezik.
Ha barátod van nem kell magyarázkodnod,
Sem pedig partnerednek bizonyítanod.
Ő elhisz Neked mindent,
És sosem kérné, hogy érte adj fel mindent!
A szerelem bár gyönyörű,
Sokszor igen keserű.
Megkövetel sok dolgot,
S sokszor vége, ha csak az egyiket elrontod.
Válassz hát inkább egy barátot,
Ki ha kell szívesen ad tanácsot,
Nem várja el, hogy csak Ő létezzen számodra,
Nincs szüksége csak néhány órádra.
Így van időd mindenkire,
Hisz Ő jól tudja: szükséged van sokmindenkire.
Te kit választanál?
Ki ismer téged és melletted áll,
Vagy ki szerelmes, de később odébb áll?!
by mee :)
Iskolába járunk minden nap,
Mindenki új lehetőséget kap.
Erről szól egy adys élete,
Tele választási lehetőségekkel a készlete.
Vita, zabhegyezés, színjátszás,
Buli és kirándulás.
Vegyél részt az iskolai életben,
Segíteni fog ez a nagybetűs életben.
Az évek elkezdenek telni,
Még akkor is ha néha nehéz felkelni.
A baj csak, hogyha már elmúlt,
Rájössz szép volt a múlt.
De az már csak múlt lesz,
Mit visszahozni lehetetlen lesz.
Ezért légy okos,
S légy iskoládban honos.
Tudj mindenről, legyél benne mindenbe,
S így ezek lesznek legszebb éveid egész életedben.
(saját)
Esik az eső,
Elhagy az erő,
A szíved sír,
A sors újabb rossz napot ír.
Mégse szomorkodj,
Érzelmeiden uralkodj!
Légy vidám nagyon,
Keress új örömöket minden napon!
Ne félj, a nap újra kisüt majd,
Ezért a rosszkedvet tényleg hagyd.
Mosoly legyen a jellemződ,
Boldogság a rendeződ.
De ha esik is az eső,
Mire van az esernyő?
Használd hát a gondok esernyőjét,
S terítsd magadra az optimizmus lepedőjét!
(én írtam... :) )
Bucureşti, Brăneşti, Cluj... nu contează de unde eşti.
Nu contează nici cine eşti.
Aici e locul tău,
Dacă vrei să uiţi de tot ce-i rău.
Noi suntem orăşeni,
Mândrii orădeni.
Vino la noi,
Dacă nu-ţi place, întoarce-te înapoi.
Dar nimic n-ai de pierdut,
Uită de tot răul în care ai crezut.
La noi e cultură şi distracţie,
Găseşti orice îţi place ţie.
Descoperă tot ce-ţi ascunde locul,
Fii deschis la şansele ce-ţi fac cu ochiul.
Muzeul, teartrul, biserica,
Toate stau la dispoziţia ta.
Şi petreceri sunt adesea,
Nimeni nu se plictiseşte cu acestea.
Vizitează Oradea,
Şi spune-ţi părerea.
Dar oricare ar fi părerea voastră,
Oradea va fi mereu a noastră.
(by me )
Emlékek bukkannak fel minden nap,
Felejteni nem segít a sok lap,
Melyen szerelmes versek csillognak,
S így gyönyörű szemei megint előtted villognak.
Szép volt, de az már a múlt,
A láng egyszeriben kimúlt.
Felejtsd el! - mondja a többség,
Ne menj bele újra, hisz ökörség...
Te is tudod, igazat szólnak,
S szavaikkal talán csak óvnak.
Mégis szíved hozzá visz,
Hozzá, ki tudod rosszba visz.
Kire hallgass? Teszed fel a kérdést...
Eszedre vagy szívedre?
Szívedre vagy eszedre?
Nincs jó döntés, rájössz te is,
Mindenben lesz jó is rossz is.
Mégis hallgass a szívedre,
Miért is félsz, ki vele?!
Nem hiányzik bársonyos bőre,
S forró ölelése?
Add hát meg az esélyt,
Hogy újra boldog légy,
S újra Álomsziget lakója légy.
[.:: By me ::.]
Csalódni benne,
Küzdeni a csenddel,
Ez vár minden reggel.
Sodródsz az árral
Küzdesz a kárral,
Mit benned okozott,
Ahogy hazugságaival pofozott.
Talán szép az élet,
Mikor látod a meseképet.
De ha a valós világba kerülsz,
Máris szívednél sérülsz,
Hisz rájössz, nincs tökéletes pasi,
Csak hazudozó hapi.
Ne félj, egy nap elfelejted,
Emlékét messze rejted,
Ám a károk benned,
Át nem szárnyalható hegyek.
saját :)
Ha a jelenlegi partneredben nincs meg a barát, csak a hawer és a pasi, nincs értelme a szerelemnek, többet érsz egy igaz ellenkező nemű baráttal, mint egy csak félig igazi járással... :) by mee :D
Hazudnák, ha azt mondanám, hogy szeretem a fizikát... akkor már inkább a mateket.... (ez is elég nagy szó tőlem... :P) A vonzás törvényének mégis van valami köze a fizikához és egyszerűen imádom... (L) hát hogyne?? Ezzel minden álmom valóra válhat... Aki látta a Titok c. filmet vagy olvasta ugyanezt a cimet viselő könyvet, tudja miről beszélek... Nemrég jöttem rá a varázsára, és igazán használni is most tanulom épp.... De a lényeg, hogy MŰKÖDIK! :) Nem is tudod mindig, hogy vonzol valamit magadfelé, és mégis megtörténik... Érezted már, hogy valami nem jött össze, és ahelyett, hogy helyrejöjjön a dolog, csak tovább romlott? Például késésben vagy, ezért mérges vagy, és természetes hogy aznap a villamosok is lassabban járnak, méghozzá rájössz, hogy nem tetted be a fontos bió?! referátumot, de hogy teljes legyen a kép, még a könyveidet is kiejted a kezedből. Nos igen, ez azért történhet meg, mert egyik rossz vonzza a többit. Nem csak konkrét gondolatok vonzzák a jövőt, hanem hangulatok is.. Ezért fontos mindig boldognak lenni, hogy mégtöbb boldogságot tapasztalj... :) De aki nem hinné el, hogy működik, mesélek dolgokat amelyek velem vagy legjobb barátnőmmel történtek meg...
1.) Van egy lány az iskolánkba, s a barátnőmmel nem kedveljük igazán, de elviseljük. Egyszer azonban elment kirándulni és mi viccből mondtuk, hogy ott maradhatna örökre, és láss csodát, felajánlották a lánynak, hogy maradjon kint... Nos, milyen irónikus ez az élet? :P
2.) Már több éve szerelmes voltam VALAKIBE, és a napokba nagyon hiányzott, hisz rég?!, na jóó két-három hete láttam Őt utoljára... Valamelyik nap mentünk szüleimmel a városba, és végig azon filóztam, hogy mi lenne, ha ott lenne, ha éppen találkoznánk... 1%nyi esélyem volt rá, hogy megtörténjen, mégis mindent elterveztem, átéreztem hogy milyen érzés lenne, stb.... És ott volt!!!!!!!!!!! Találkoztam vele...! :-o
És még számtalan ilyen dolog történt meg velem :-o el sem hiszem.. most nincs időm mindet lekaparni, de amint lesz új, közlöm... :)
Puszi mindenkiiinek :D :*
A boldog pillanat nem azt jelenti, hogy azt csinálod amit szeretsz, hanem hogy azokkal csinálod akiket szeretsz. :) by: me :)
Miért mondják, hogy mindenkinek van egy őrangyala? És ha van is, ritka mint a fehér holló, ezért otthagy, elmegy másra vigyázni... :( [by me :)]
Tudod, hogy többnek látott,
Mégsem mondtad meg ki vagy valójában.
Tudod, hogy nem léteznek csodák,
Mégis várod a lehetetlent.
Tudod, hogy nem szeret,
Te mégis szereted.
Tudod, hogy csak te érezted,
Mégis viszonzást vártál.
Tudod, hogy csak nem akart megbántani,
Te mégis nehezítetted a dolgát.
Tudod, hogy vége,
Mégis várod a folytatást.
De azt tudod, hogy miért?
Mert akit egyszer megszerettél,
Örokre bezártad a szívedbe.
by me :)
Álmodlak, amíg alszok,
Képzellek, amíg ébren vagyok.
Legnagyobb vágyam óh igen, Te vagy,
Talán annál is több.
Szeretlek, kedvellek, vágyok rád.
Ha mosolyogsz, veled mosolygok,
Ha nevetsz, szétvet a boldogság.
Ha sírsz, zokogok.
Tudom nem szeretsz,
Én akkoris szeretlek.
Szavad ételem,
Mosolyod italom,
Kedvességed pedig altatóm.
Rád van szükségem,
Semmi másra,
Csak maradj ilyen,
Örökké ilyen.
By mee :)Az élet egy játék,
A szerelem pedig
A dupla vagy semmi része.
Ha összejön, minden megduplázódik,
Ha csalódsz, mindenedet elveszted.
Az álom és a remény csak mi veled marad,
S ha igazán akarod, más pasi is akad.
Csak ne várj rá,
Ki egyszer már megbántott,
Felejtsd el végre a csalót,
S szaladj, keresd a Neked valót.
by mee :)
Köszönöm, hogy vagy nekem,
Hogy őszinte, s hű vagy velem.
Köszönöm, hogy meghallgatsz,
S hogy szavaiddal megragadsz.
Tudom, sokszor buta vagyok,
S unalmas, hogy lehetetlenség utcájában lakok.
Leveleim talán már zavaróak,
Mégis csak jót, s szeretetet akaróak.
Néha bár egyedül vagyunk,
Érezzük, hogy egymásnak ott vagyunk.
Hasonlítunk ebbe - abba,
Osztozunk mi jóba rosszba.
by mee :D
